Virtuális szerver? https://rackforest.com/szolgaltatasok/vps/

Kiskoromtól kezdve imádom az állatokat. Mindig is velük akartam foglalkozni. Sajnos az orvosi egyetemre nem jutottam be, nem ment túl jól a kémia, meg úgy egyáltalán, nem voltam egy okos, agyafúrt gyerek. Aztán kitaláltam mi kell nekem: egy állatkereskedés. Persze ehhez kellett tőke, de szerencsére a szüleim segítettek elindulni a vállalkozásomban. A bolt kissé döcögősen indult, de később mégis lett ebből valami. Sok ember, sok ismerős járt hozzám a boltba ennivalót venni a kis kedvencének, de olykor tanácsért is. Lehengerlő az emberek bizalma, és mikor már haladt a szekér, és felvettem elég dolgozót, új pályába kezdtem. Méghozzá a programozáshoz. Elvégeztem egy képzést, ahol megtanultam az alapokat, majd pedig tovább fejlesztettem magam, és bekerültem egy jól menő céghez. Mivel nagyon elkezdett érdekelni a téma, és hozzá akartam járulni a cég sikereihez, elkezdtem érdeklődni a virtuális szerverek iránt.

Egyik barátom, Sanyika beszélt nekem erről a technológiáról először.

  • Hallottál már a VPS-ről, Gyurikám?
  • Nem. Az micsoda, valami új divat?

Erre Sanyi elnevette magát.

  • Hát, divat, vagy nem divat. Népszerű, az tény. De ami a legjobb, hasznos!
  • Na és mit tud ez a vps? Ja várnál, ez nem az a virtuális szerver, vagy mi?
  • Jó fele kapiskálsz, Gyurikám… Nagy teljesítményű szerveren működő önálló egységekről van szó. Ugyanazt tudja, mint a fizikailag különálló szerverek, csak még tud többet is.
  • Na mit?
  • A nagy teljesítményű szervereknek alacsony a kihasználtsága, így tehát könnyen el tud látni egyszerre több feladatot is.
  • És ugyanolyan biztonságos, mint a fizikai szerver?
  • Bizony! Teljesítményben, tárhelyben és memóriában is ugyanazt tudja. Senki sem férhet hozzá az adataidhoz!
  • Ez jól hangzik!
  • Bizony
  • Na és ilyet honnan lehet venni?
  • Én azt ajánlom első körben, hogy bérelj. Amíg belejössz! A Rackforest Kft-t ismered?
  • Még nem hallottam róla!
  • Na, ott van most ilyen 1500 ft-os akció! Jól hallottad, 1500 ft egy hónapra a bérlés. Nem sok, mi?
  • Az ebédem többe került! Pedig nem ettem sokat!
  • Na látod… Én azt ajánlom, hogy otthon vedd elő a számítógépedet, és írd be, hogy: https://rackforest.com/szolgaltatasok/vps/. Ezt követően minden hasznos információt meg fogsz találni a csomagokról, az akciókról és a vps előnyeiről. Megéri kipróbálni, hiszen 5 napig ingyen lehet tesztelni a programot.
  • No rendben!
  • A cégnél milyen gépek vannak?
  • Linuxot használunk.
  • Na, az nagyszerű! A Linux csomagok olcsóbbak is mint a Windows-os. Megéri!
  • Köszi Sanyi a tippet.
  • Szívesen!

Aznap este meg is néztem a weboldalt, úgy ahogy Sanyi mondta. Tetszett, hogy teljes körű tájékoztatást kaptam, hiszen minden le volt írva köntörfalazás nélkül az egyes csomagoknál. Másnap megemlítettem a VPS-t a cégnél, és a főnök igen izgatottan és érdeklődve figyelte a mondandómat! Tetszett neki az ötlet. Különösen az, hogy lehet saját operációs rendszert futtatni, aminek frissítése és szoftveres ellátottsága továbbra is a főnök kezébe marad. Viszont folyamatos biztonsági mentéseket garantál a Rackforest, így biztonságos a szolgáltatás, az adatok biztonságba vannak és nem fognak elveszni. A többi kolléga is elismerte az ötletet, majd a főnök, hogy fenntartsa a demokrácia látszatát, szavazást hozott létre, az új VPS rendszerrel kapcsolatban. Persze mindenkinek tetszett az ötlet, a munkatársak többsége fiatal, nyitottak az újdonságra. Ezt előre le mertem volna fogadni. Szó, mi szó, a főnök felhívta a Rackforestet, akik kedvesen álltak rendelkezésünkre, és megbeszélték az együttműködést. A profizmus és a precizitás megmutatkozott, hiszen átbeszéltek minden akadályt, így most már csak az volt hátra, hogy a főnök elutalja paypalon a pénzt, és ők már küldik is, amit ígértek. Természetesen ez is simán ment. A VPS megfelelt a leírásnak, gyors volt, és mindenki könnyen beletanult és tudta kezelni. A cég azóta is egyre jobb helyezést ér el a palettán, és örülök, hogy ehhez most már én is hozzá tehettem. Nem is tudom mire mentünk volna a VPS nélkül…