Női aktatáskát vett a haverom a feleségének

Van egy haverom, Árpi. Sőt, nem is haverom, hanem a legjobb barátom. Még kiskorunkba nagy álmunk volt, hogy egy állatboltot hozzunk létre. Persze, ez a szüleinknek nem nagyon tetszett, ugyanis nem voltak túl jóba. Árpi szülei tehetősebbek, gazdagok voltak, tiltottak tőle, mert szerintük beképzelt és lenéző volt a szegényekkel. Árpit pedig azért tiltották tőlem, mert nekem nem ment olyan jól a suli, rossz jegyeket kaptam, és féltek, hogy rossz hatással leszek rá. Együtt érettségiztünk, akkorra már jóba lettek a szülők, de még mindig reménykedtek, hogy érettségi után más barátokat szerzünk magunknak. Az elején be is jött, ugyanis érettségi után én apám asztalos műhelyébe mentem dolgozni, mondván, hogy jobb ötletem úgy sincs, Árpi pedig felvételizett Budapestre, a jogi egyetemre, mondván, hogy jobb ötlete úgy sincs. Árpit felvették, én sajnáltam, mikor elment, de ez az élet rendje.

Egy nap azonban kopogtattak. Kinyitottam, és legnagyobb megdöbbenésemre Árpi állt az ajtóban:

  • Ott hagytam az egyetemet. – jelentette be. – És ezért a szüleim kitagadtak. Nincs hová mennem. Meghúzhatom magam nálatok? Segítek apukádnak, ha kell…

Hát hogy a bánatba ne? Apám is megengedte, övé a ház, ha dolgozik. Először nem ment jól neki a munka, de idővel belejött. Apám rendesen meg is fizetett minket. Sőt, talán meg is szerette Árpit. Rájött, hogy becsületes, és a kezdeti beképzeltsége csak elfedte igazi valóját.

Majd pedig, mikor már elég tőkét gyűjtöttünk össze, létrehoztunk egy állatboltot. Árpi-Sanyi Kisállatkereskedés. Ez volt a neve. Valóra váltottuk kiskori álmunk.

Egy nap viszont Árpi aggódva és elgondolkozva jött be a munkahelyre.

  • Minden rendben? – kérdeztem.
  • Igen, minden. Csak a feleségemnek 2 hét múlva lesz a szülinapja! És még nem vettem semmit! Most időm sincs elmenni ajándékot halászni, ugyanis teljesen be vagyok táblázva programokkal!
  • Jaj, Árpi! Hát rendelj netről!
  • Az egy csomó idő mire megérkezik, és úgy sem értek én ehhez.
  • Na jó! – körülnéztem. – Most nincs vevő! Gyere be az irodába, megmutatom a gépen.

Árpi bejött az irodába, én pedig megmutattam neki azt a webshopot, ahol én is szoktam rendelni a feleségemnek: www.bagbox.hu.

női aktatáska
  • Na tetszik?
  • Wow, jól néz ki ez az oldal! Szerintem rendelhetnénk egy női aktatáskát, nagyon széles a választék, és jól látom, hogy 10 ezer forint felett ingyenes a szállítás?
  • Jól látod. És van 30 nap elállási garancia! Azonkívül a csomagokat pár nap alatt kiszállítják, nem kell heteket várni!
  • Jól hangzik. De tetszenének ezek Tecának?
  • Viccelsz? Ezek a táskák mindenkinek tetszenének! Nézd csak meg, milyen stílusosak és modernek! Ráadásul bőrből készültek, javarészt Olaszországban! A minőségi bőr időtálló és soha nem megy ki a divatból!
  • Ez mondjuk igaz.
  • Teca biztosan örülni fog neki! A nőknek szükségük van erre, és látni fogja magán a táskán, hogy nem akárhonnan rendelted!
  • Ez igaz! De meg lehet bízni az internetes rendelésbe?
  • Meglehet. Én már nagyon régóta erről az oldalról rendelek dolgokat, és nem mondanám, ha nem így lenne, de még sosem volt velük problémám. Minden csomag időben megérkezett, és rendben volt. Mikor több dolgot rendeltem, akkor sem hiányzott egy sem. Én már egy ideje csak internetről rendelek. Be kell lásd, Árpi ez a jövő! Sokkal könnyebb és biztonságosabb. Nincs nyitvatartási idő, nem kell sorban állj, bármikor meg tudod rendelni azt, amire szükséged van. Ez egy sokkal jobb rendszer, csak meg kell szokni!
  • És mit gondolsz, menni fog ez nekem?
  • Ne butáskodj, Árpi! Hát persze, hogy menni fog! Muszáj mennie, már csak a gyerekeidért is! Ők ebbe nőnek majd bele!
  • Na rendben… milyen táskát vegyünk?
  • Hát milyet?
  • Ismered a feleséged stílusát, nem?
  • Sándor! Férfi vagyok, honnan is ismerhetném…
  • Akkor tippeljünk?
  • Nem lehet nehéz, mind ugyanúgy néz ki! – mondta Árpi, aki a női aktatáskák közül válogatott.

Végül Árpi egy krokodil mintás, olasz női bőr aktatáskát választott. Gyönyörű, mintás, Rialto termék. Nem csak kívül, de belül is jó, egészen praktikus. A belseje három rekeszre van osztva, így biztosan elfér benne, valamint sok kis zseb található benne. A táskán még találhatók antikolt arany színű kiegészítők, ezen felül kulccsal zárható márka logóval ellátott zár is van rajta. A táska nagyon masszív, és kényelmes kézi fogóval rendelkezik. A leírásnál az szerepel, hogy elég divatos hétköznapokra, és elég elegáns egy eseményre is. Egyszerre trendi és elegáns. Azt hiszem, Tecának nagyon fog tetszeni. Azon nyomban meg is rendeltük.

Pár napon belül ki is hozták, az állatboltot adtuk meg szállítási címnek, hogy Teca ne jöhessen rá. A futár kedvesen és szakadás mentesen nyújtotta át a csomagot. Kibontottuk, és a táska, hát még szebb volt, mint a képeken. Alig vártuk Teca születésnapját. Árpi vett egy ajándékszatyrot, beletette, majd kikészítette, hogy a bulin átadjuk neki.

Elérkezett a születésnap, Ketten nyújtottuk át mondván én segítettem neki megtalálni a weboldalt, így én is hozzájárultam a születésnapi ajándékához.

Amikor Teca kibontotta az ajándékot, először egy kis döbbenet ült ki az arcára, majd ránk nézett és elmosolyodott:

  • Köszönöm! – mondta.
  • Tetszik? – lelkesedett Árpi.
  • Nagyon! – mondta Teca és megölelte.

De én láttam, hogy valami nem kóser. A buli szünetében odamentem Tecához. Én régebb óta ismerem, látom rajta, ha valami gond van, ugyanis én mutattam be őket Árpival egymásnak.

  • Teca, valami gond van? – kérdeztem.
  • Nem, semmi. Miért kérdezed?
  • Amikor kibontottad az ajándékunkat, láttam. Talán nem tetszik? Lehetsz velem őszínte, nem fogok megsértődni!

Rám nézett, elgondolkodott:

  • Hát, hogy őszínte legyek, az a táska nagyon szép, de valahogy… valahogy nem az én stílusom. Nem tudom elképzelni magamat vele az utcán. De nem szeretném Árpit megbántani, biztos drága lehetett.
  • Nem volt drága, efelől biztosíthatlak. Ráadásul Árpi nem is tudta, melyiket válassza, random rábökött egyre. Viszont szerintem jó lenne, ha megmondanád neki, ugyanis jó hírem van! Mi a táskát az internetről, egészen pontosan a bagbox.hu-ról rendeltük. Náluk ugyanis van egy ún. csomagcsere program, aminek keretében, ha nem tetszik a táska, 30 napig visszaküldheted és választhatsz egy másikat! És amiatt se kell aggódj, ha nem pont ugyanannyiba kerülnek, ugyanis ha többe kerül az általad kiválasztott táska, akkor simán csak elküldöd a maradék pénzt, ha pedig kevesebbe, akkor visszautalják neked. Így még csak anyagi veszteség sem fog érni!
  • Ez nagyszerű!
  • Igen az, de mielőtt ezt a kedvezményt elhasználnák, beszélj Árpival!
  • Kicsit tartok tőle.
  • Ne aggódj! Gyerek kora óta ismerem! Nem haragszik meg ő ilyenért.

Árpi tényleg nem haragudott, sőt örült, hogy van megoldás a problémára. Megmutattuk Tecának is az oldalt, és választott egy gyönyörű, piros Aga Hengl táskát. A cég nagyon rendes volt, felhívtuk, megmondtuk nekik a szándékunkat, és amint visszaküldtük nekik a táskát, ők már fel is adták az újat. Az új táska már igazán nagyon tetszett Tecának, és büszkén viselte az utcán, a színházba és mindenfele. Aki pedig kérdezte, annak elmondta, hogy a férjétől kapta, akit nagyon szeret. Azóta is boldogan élnek.