Szobában és lakásban tartott kutyáknak rendszeresen szükséges fürdeniük

Amikor hazahoztuk kiskutyánkat, alig volt hat hetes, az ő legnagyobb boldogságára rögtön meg is fürösztöttük. Hiába tiszta alomból és kulturált helyről érkezett hozzánk, mégis úgy gondoltuk, hogy mindenki az ő és a mi gyerekeink érdekében jobb lesz, ha egy alapos samponos fürdetésen esik át. Gondoltuk, hogy nem a legjobb belépő ez a részünkről, hogy rögtön így nyitunk az új kis életében, de a szükségesség nagy úr. Nagyon meglepődtünk, hogy élvezte a vele való foglalkozást a víz langyosságát, magát a vizet is és nagy lubickolást csapott volna már az első alkalommal. Nem volt sértődés és nyüszítés, kezdetektől fogva belátta, hogy ez mindenki számára jó, ő nem lesz bolhás és kellemetlen szagú, nekünk pedig nem kell ezeket elviselnünk.
Még szerencse, hogy a kutya érkezésével egyetemben beszereztünk egy házi vízművet, mert már nem csak 4 ember, de a kutya is rendszeresen használja majd a kútból kinyert vizet fürdés céljából.

Házi vízmű – praktikus és takarékos

Már a családi ház megvételekor tudtuk, hogy kútvizet fogtunk használni fürdésekhez való vízvételre, csak a technikai megoldásra vártunk férjemmel.

Amikor megfogalmazódott bennünk a vételi gondolat, rögvest az internetet hívtuk segítségül, hogy feltérképezzük a házi vízművek piacát. Nagyon nagy szerencsét volt azzal a céggel, akitől a végén megrendeltük online a készüléket.

A cég rengeteg terméket forgalmaz, a termékspalettájuk végtelenségig mehetne, legalábbis nekünk úgy tűnt az elején, hogy náluk minden megtalálható, amit valaha is egy vevő kigondolhat.

Miután a honlap remekül elnavigált minket a házi vízműig, hogy nekünk erre a típusú készülékre van szükségünk. Házi vízművek alpontban is számos termék megtalálható, innen kezdtük a szemezgetést.

A cég a vásárlóik helyzetének megkönnyítése érdekében, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék a leghatékonyabb készülék megtalálásával. A fényképpel ellátott termékek mellé, jól érthetően és tagoltan, felvázolták a készülékek teljesítményét, kezdve az áramfogyasztásukon át addig, hogy milyen mélységű vízbe belehelyezve fejti ki legjobban a teljesítményét egy – egy készülék.

Miért is jó egy házi vízmű, miért is szerettünk volna ilyet vásárolni. Erre magunknak is egyszerű volt válaszolni.  Mert nagyon kompakt összeállítás, amire a családi házunknak szüksége van.

A cég ezen koncepció ajánlásakor, kiemelte, hogy a készülék kitűnően alkalmas fürdőszobában való alkalmazásra, ám kertet és növényeket locsolni nem.

Ez az összeállítás egy hidrofor tartályból és egy szivattyúból áll, melyet műanyag csővel kötnek össze. Teljesítménytől függően 50 és 80 liter/ perc víz szállításra képes. Megfelelően nagy tartályt választottunk, mely a más több létszámos családunkat könnyű szerrel ki fogja szolgálni.

Ami számomra alapfeltétel volt, hogy utólagosan is lehessen bele szűrőt tenni, hogy még tisztább vizet tudjunk használni. Ennek a feltételemnek is megfelelt a készülék. Nagyon megörültünk, hogy találtunk egy ilyen helyet, ahol ezek az általunk támasztott kritériumokkal találtunk terméket.

Ami még a cég mellett szólt, hogy termékeikhez 2 – 3, de akár 5 éves garanciát is biztosít. ez a termékgarancia egy nagy előny a vásárlók részére, mivel tudják, hogy egy esetleges elromlás esetén kihez forduljanak.

A rendelés leadása már sokkal könnyebben ment, mint a cég számos termékpalettája közül választani. Online megrendeltem, mindenről kaptam visszaigazoló e-mailt, hogy merre jár a termék, mikor érkezik meg a szállítmány.
Megérkeztekor ugyan az a kép tárult elénk, mint amely kép alapján megrendeltük a terméket. A beüzemelést is nagyon egyszerűen véghez tudtuk vinni, a megadott összeszerelési útmutatót követve a kis házi vízművünk, már a megérkezése napján este használatba is lett vége. Minden tökéletesen működik azóta is, a garanciát eddig nem kellett igénybe venni. A működése viszonylag csendes, minket és a szomszédokat sem zavarja. Ami nem utolsó sorban fontos, hogy a működése gazdaságos, és a kútvíz kinyerése hatékonyan, zökkenőmentesen történik.
A cég termékkínálatából és a profi hozzáállásából kiindulva, nem lesz gond a víz ellátásunkkal, nagyon sokáig. Nyugodt szívvel tudjuk ajánlani a szivattyúkat forgalmazó céget, a termékpalettájuk szinte végtelen és remek minőségű termékekkel vannak jelen a piacon.