Az állatvédelem mellett a nőiesség megélése is fontos

Világ életemben az állatok voltak a szenvedélyem. Az ő megsegítésük, a rászoruló állatok mentése, egyszóval minden, ami az állatok jólétével kapcsolatos. Szerintem ez egy nagyon fontos feladata az emberi fajnak, hiszen csak mi tudjuk őket ily módon megvédeni, egyébként nagyon kiszolgáltatottak tudnak lenni szegénykék. Azonban azt vettem észre, hogy ahogy az állatok kerültek a fókuszba nálam, úgy távolodtam el egyre inkább a belső nőies énemtől. Ez nem tetszett, úgyhogy eldöntöttem, változtatni akarok ezen a dolgon. Még pedig elsőként egy új táskára való beruházásra gondoltam, hiszen az sosem jöhet rosszul. Egy nő táskák szerelmese sok esetben, és velem sem volt ez régebben másként.

Mint minden modern kori ember, én is az internethez fordultam első körben segítségért. Beírtam a keresőbe, hogy nő táskák, és elég sok mindent dobott ki. Találomra rákattintottam az első találatra, ami az annataska.hu volt. Amikor betöltött az oldal, rögtön láttam, hogy nekem nagyon szimpatikus ez a weboldal, mert az általa forgalmazott táskák márkáit korábbról már ismertem, és nagyon szerettem. Így már csak azt kellett kiválasztani, hogy melyik darabot vásároljam meg. Ezt elég gyorsan megtaláltam, nem vagyok az a fajta ember, aki egy ilyen dolgon órákig gondolkozik. Miután meglett a befutó, láttam, mikor az oldalon lejjebb görgettem, hogy fel lehet iratkozni az annataska.hu hírlevelére. Ráadásul, ha egyúttal regisztrálunk is, akkor extra hűségpontokat kapunk, amelyeket a következő vásárlások alkalmával lehet levásárolni. Innen értesültem arról, hogy van hűségprogramjuk is. Akkor már ennek is szerettem volna tüzetesebben utánaolvasni.

Ahogy említettem, a hűségprogramban regisztrált vásárlók vehetnek részt, akik a vásárlásaik után a vásárlási értékük bizonyos % – át kapják meg jóváírva pontok formájában a pontgyűjtő számlájukra. Még pedig százalék szerint pontosan ez úgy alakul, hogy ha teljes árú terméket vásárlunk meg, akkor az 5 % – át fogjuk megkapni, ha pedig kedvezményes árú terméket veszünk, akkor 3 % – os jóváírást fogunk kapni. Szerintem mindenképp jól tud jönni bármennyi kedvezmény a jövőbeli vásárlások alkalmával, így mindenképp érdemes a hűségprogramra regisztrálni. Arra azonban oda kell figyelni, hogy a jóváírt pontokat 180 napon belül le kell vásárolni, mert ha nem tesszük meg, akkor azok törlésre kerülnek. Végül is, ha kiszámítjuk, ez durván fél évet jelent. Fél évente pedig nekem nem árt egy új táskára beruházni, mert sajnos nagyon gyorsan elhasználom őket, így szinte biztos voltam benne, hogy hasznát fogom venni a hűségprogramnak.

Azt is láttam a weboldal kezdőlapján, hogy a kiszállítás is gyors, 1 – 3 nap alatt nálunk lehet a megrendelt táska. Ezt is mindenképp egy pozitív dolognak könyveltem el. Már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy lehet-e csomagpontra rendelni a csomagot. Én személy szerint nem igazán kedvelem a házhoz szállítást, mert valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy pont nem vagyok otthon, mikor jön a futár a rendelésemmel. A csomagpontra viszont akkor megyek el, amikor nekem az kényelmes. Szerencsére megtaláltam erre a kérdésemre is a választ, van lehetőség Pick Pack Pontra rendelni. Így már egy percig sem volt kérdés, hogy leadjam – e a rendelésem vagy sem. Nagyon meg vagyok elégedve a rendelt táska minőségével és a külsejével. Ha bárki kérdezne, én nagyon szívesen tudom ajánlani az annataska.hu – t, ha valaki nő táskákat szeretne, mint én.