Papagáj, gyűrű, menyasszonyi ruha

Mint azt már tudjátok, több éve már annak, hogy állatorvosként dolgozom. Noha a madarak az én szakterületem, a praxisomban különféle házi kedvencekkel találkozom, akiket a gazdáik behoznak hozzám, de mivel az erdészet is megkeres néha egy-egy beteg állat kapcsán, így azért bőven van dolgom a kedvenceimmel, a madarakkal is.

Valamiért gyerekkorom óta vonzottak a madarak, egyrészt gyönyörűnek tartom őket, másrészt pedig mindig is irigyeltem őket, amiért a felhők között repülhetnek, szabadon szárnyalhatnak a magasban. Viszont annak ellenére, vagy talán éppen ezért is, mert így szeretem őket, sosem tartottam otthon madarat, mert nem volt szívem bezárva tartani egy ilyen szabad élőlényt, a saját szórakozásomra.

Azonban amilyen fondorlatos az élet, úgy alakult a sorsom, hogy mégis madártulajdonos lettem. Nagyjából egy éve a rendelő elé leraktak kalitkában egy gyönyörű, hatalmas papagájt, azonban hiába kerestük hetekig a gazdáját, rá kellett jönnünk, hogy valószínűleg direkt hagyták szegényt sorsára. Sajnos senki nem jelentkezett nálunk, hogy szívesen örökbe fogadná, nekem pedig nem volt szívem menhelyre adni egy ilyen gyönyörű jószágot, ezért egyik este úgy döntöttem, hogy hazaviszem.

A párom eleinte nem szimpatizált vele, kicsit félt is tőle, de aztán ahogy teltek a hetek, rájött, hogy nagyon békés élőlény, bár az tagadhatatlan, hogy elég hangos. Ez a fajta papagáj képes szavakat elismételni és feltehetően az előző gazdája, aki olyan orvul magára hagyta, elkezdte már tanítgatni néhány dologra.

Mi nem neveztük el, azonban arra lettünk figyelmesek, hogy gyakran ismételi a madár a Lórika szót. Nem tudjuk, hogy ez a saját neve-e, vagy esetleg előző gazdájáé, de megbeszéltük, hogy akkor ezek szerint a kis madarunk elnevezte magát, legyen hát Lórika.

A páromnak nagyon megtetszett a beszédes papagáj és eldöntötte, hogy bizony ő folytatni fogja a tanítását, lelkesebb perceiben még azt is megosztotta velem, hogy szerinte Lórika egy különleges madár, aki nemcsak ismételni tudja a szavakat, hanem képes lenne önálló beszédre is. Komoly szemekkel nézett rám és közölte, hogy milyen oltári jó lenne, ha beszélgethetne a papagájjal az élet nagy dolgairól.

Mivel kettőnk közül én vagyok a madarak nagyobb szakértője, pontosan tudtam, hogy ez lehetetlen, de gondoltam nem veszem el a kedvét, tanítgassa csak, legalább megszeretik egymást és végre ő is megérti, hogy miért vonzanak engem ennyire ezek a gyönyörű élőlények.

Az utóbbi egy évben, mióta Lórika nálunk van, valóban nagyon sok szót megtanult, tud köszönni, tudja a neveinket és a párom azt is viccesnek tartotta, hogy néhány válogatott káromkodást megtanítson neki. Ha átjönnek a barátai meccset nézni és a bíró nem úgy ítél meg egy-egy helyzetet, ahogy szerintük kellett volna, akkor hajlamosak elengedni néhány keresetlen szót. Mit csinál ilyenkor a papagáj? Naná, hogy beszáll ő is a kórusba, a fiúk legnagyobb örömére. Hiába ítélnek adott esetben tizenegyest a csapatuknak, ha Lórika elküldi melegebb éghajlatra a bírót olyan jó kedvük lesz, hogy szinte a meccsről is megfeledkeznek.

Múlt héten pedig szószátyár madarunk újabb mondattal fogadott engem. Amikor elmentem mellette, azt mondta, hogy „Menyasszonyi ruha. Keress menyasszonyi ruhát!”. Én persze értetlenül néztem rá, hogy ezt mégis honnan szedte, de mivel egész délután ezt ismételgette, este rákérdeztem a páromnál, hogy miért szajkózza ezt a papagáj. Ő csak rám nézett, nevetett és megkérdezte, hogy megfogadtam-e, amit a madár mondott és reméli, hogy nekiálltam már menyasszonyi ruhát keresni.

Mikor már kezdtem magam úgy érezni, mintha egy filmbe csöppentem volna, ahol valami varázslat következtében semmit sem értek, akkor a párom letérdelt elém, elővette egy ékszeres dobozt, kinyitotta és egy eljegyzési gyűrű volt benne. Ez után pedig, a hagyományoktól eltérően nem szegezte nekem a nagy kérdést, hogy hozzá mennék-e feleségül, hanem csak ennyit mondott: „Szeretném ha az esküvőnkön valami csini ruhában lennél és nem valami ilyesmiben.” mutatott rá az otthon viselt melegítő nadrágomra, aztán hozzátette: „Imola, ezzel le stipi-stopizlak.”

Hát igen… Ha az ember egy humoristával él együtt, akkor fel kell készülni arra, hogy az élet legtradicionálisabb dolgaiból is kreatív viccet csinál, de én így szeretem.

Menyasszony lettem! Azt hiszem ideje megfogadni Lórika tanácsát és elkezdeni ruhát keresgélni.