ParaNorm: a kutyám látja a szellemeket?

Már lassan másfél hete, hogy Norm, 2 éves kan keverék kutyám többé nem normális, megzakkant, és én nem tudom mitől.

A nap egy bizonyos időpontjában, este kilenc és tizenegy között egyszerűen megőrül, föl s alá rohangál az előtérben, ráadásul liheg és nyálzik mindeközben.

Először azt hittem, csak simán kilométerhiánya van, azért futkározik a lakásban ilyen céltalanul, de ha levittem a parkba lasztizni, csak szomorkásan és kicsit bambán nézett rám, aztán pedig nyüszögve a panel felé fordult.

Utána arra gondoltam, valamije fájhat: hiszen már napok óta őrjöng, lehet, hogy időszakos hasfájása van, persze fogalmam sem volt, van-e olyan egyáltalán, hogy időszakos hasfájás. Próbáltam babusgatni ilyenkor, de nem hagyta, rugdosott meg járt a lába, amitől persze én is hajlamos voltam megsértődni. Hát én veszem a dögnek a kaját, hadd simogassam már meg akkor, amikor csak akarom. Mikor aztán dacosságom enyhült, elvittem a dokihoz is, aki csak tanácstalanul megvonta a vállát, hogy biztos csak szerelmes a Normika valamelyik leányba a szomszédból.

Erre jól felidegesítettem magam, ez aztán a kiváló szakember, és ráadásul milyen szellemes, amire ő elkért tőlem négyezer forintot a teljes kivizsgálásért.

Norm mindeközben ártatlanul pillogott barna szemecskéivel.

Az idegösszeroppanás szélén ültettem be a dögöt a kocsiba, fújtattam közben, Norm azt hitte, most a lihegését parodizálóm, és nagy, érdes nyelvével percenként az arcom felé legyintett, persze ettől is az agyérgörcs kerülgetett.

Nem értettem, hogy lehet egy kutya ekkora paréj; utána pedig természetesen ismét előjött az őrülete éjjel, nem győztem meditálni rajta. Legalább háromszor nyúltam a Xanaxért, nem csak magamnak, neki, de kétszer annyi alkalommal apám örökölt vadászpuskájáért a szekrényben (nyugtatgatnom is kellett magam, ugyan Ákos, nem vagy te ilyen rossz ember, valójában a légynek sem ártanál).

Hétvégén már annyira tanácstalan voltam, hogy még anyámat is fölhívtam. Meghívott minket egy jó vasárnapi ebédre, hátha segítenek majd Normi a húslevesből megmaradt csontok. A szümposzionnál a kutya a lábamnál feküdt, teljesen átlagosan és normálisan viselkedett, anyám meg is jegyezte, hogy semmi okom a nyávogásra, mit hisztizek, eddig ő azt hitte, valódi, vérbeli férfit nevelt.

Erre megint elég ideges lettem, hát komolyan nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik, megint ez a hülye kutya az ártatlan, én pedig a semmiért nyafogok nyilván. Mondtam anyámnak, hogy bár öt éve nem éjszakáztam nála, ma itt fogok maradni a kutyával, lássa ő is, mit csinál ez a retek, lássa meg az igazságot.

Ami történt, arra egyikőnk sem számított.

Norm rákezdett este kilenckor szokásos rituáléjára; föl alá rohangászott habzó szájjal anyám folyosóján. Az őrület ugyanakkor csak fél órán át tartott, mert egészen véletlenül betévedt a nagy futásban anyu hálójába is, ahol aztán megdermedve, szinte megbabonázottan állt meg az ágy előtt.

Anyám a szája elé kapta a kezét.

Jól csinálta végül is, mert amikor rákérdeztem, mégis mi történik szerinte, akkora hülyeségeket beszélt, hogy azt kívántam, inkább tapadt volna örökre oda a tenyere.

Hosszasan magyarázta, hogy a kutyák, így Norm is, láthatják a szellemvilágot, és a kutyuska valószínűleg azért zakkan meg ebben az időintervallumban, mert ilyenkor nyílik meg a szellemvilág kapuja. Normika drága a valaha volt összes lakót látja, aki a házakban élt egyszer, bizony ez zaklatja fel ennyire szegényt. Megnyugodni meg azért nyugodott meg, mert meglátta a falon lévő tibeti mandalát. A mandala pedig az istenek otthona; a kék színűben a pedig az áradó békesség lakozik. Ez segített rajta.

Bólogattam végig, aztán kimentem az erkélyre rágyújtani, szorítottam az orrnyergemet az ujjaimmal, hát az nem lehet, hogy rajtam kívül mindenki megőrült.

Amikor visszajöttem a szobába, Normi a mandala alatt feküdt és békésen szunyókált, anyám mellette térdelt és meghatottan simogatta a feje búbját. Fél tizenegy volt és a kutya aludt.

Nem hittem a szememnek.

Anya mutatott egy boltot, ahol különféle mandalákat árultak. Volt hatszáz színű meg formájú, édesanyám azt javasolta, vigyem magammal a kutyát, válasszon ő magának mandalát, azt vegyem meg neki.

Még mindig hülyeségnek gondoltam az egészet…

 

Azóta sem tudom, mi történt valójában, de mióta mandalákat helyeztem ki a szoba különböző pontjain, Norm újra normális lett.