Motorolaj és kutya táp

Azt mondják, egy gyermek vállalása költséges dolog. És még is néha azt érzem, hogy inkább gyereket kellett volna szülnöm, nem pedig kocsit vennem és kutyát tartanom. Bár előbb utóbb mindegyik szükséges a háztartásban, de most egyszerűen úgy érzem, hogy egy pénznyelő szakadék szélén táncolok. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a kutyámat vagy a kocsimat, vagy éppen nem foglalkoznék velük eleget. Pont, hogy az ellenkezője az igaz, ugyanis sokkal többet költök már rájuk havi szinten, mint magamra. Szerencsére a lakás sem az enyém, amiben lakom, így az a kevés pénz is, ami rám maradhatna, elmegy a lakhatásra, tehát lassan időszerű elgondolkodnom egy harmadik állás lehetőségén, vagy különben nem csak a luxus cikkekről, de még az étel fogalmáról is le kell mondjak.

motorolajJó, persze azért nem ilyen drasztikus a helyzet, hiszen ha nagy lenne a baj, akkor biztosan az első, amin túladnék, az a kocsi lenne. Azzal fürödtem be, hogy bedőltem annak a tévhitnek, hogy az öreg kocsi is kocsi. Hát, nem az. Az öreg kocsi csak viszi a pénzt. Amit megspóroltam rajta a vásárlásnál, annak már rég a dupláját költöttem a szükséges javításokra. Az, hogy a fizetésem jó része motorolajra megy el, de minden hónapban, már mellékes. A testvérem autószerelő, és mindig rá szoktam bízni az ilyen munkákat, mert tudom, hogy jól dolgozik, de ő is azt mondja, hogy ez az autó már menthetetlen. Pedig ő is egy tragacs típusú személygépjárművel rendelkezik, de szerinte az még mindig jobb állapotban van, mint az enyém. Mondjuk ezt nem ártott volna akkor közölnie, mielőtt megvettem a saját tragacsomat, ugyanis nem volt betervezve, hogy az olívaolaj helyett áttérek a motorolaj fogyasztásra,  pedig a bankkártya tranzakciólistámon eléggé erősen úgy néz ki a dolog, mintha így tettem volna.

A másik kis pénznyelő az én szívem nagy szerelme, egy aprócska szamojéd, aki most már nagyjából tíz centiméterrel magasabb, mint azt a fajta specifikációban írták, illetve a napi kaja mennyisége annyi, mint az enyém háromszor. Nem csak az adag mennyiségére, de a ráfordított pénz mennyiségére is gondolok ez alatt. Arról nem is beszélve, hogy az én drágámnak törzskönyve is van, mely alapján bizonyított, hogy egészséges, nem betegségre hajlamos szülőktől származik, mégis havi rendszerességgel ülünk az állatorvosi rendelőben. Lehetséges, hogy csak szeret oda járni, és ezért mindig úgy intézi a dolgot, hogy vinnem kelljen a kedves doktor bácsihoz, de nem gondolnám, hogy egy kutya képes ilyen összetetten gondolkodni, valamint ennyire bonyolult érzelmekkel sem hiszem, hogy rendelkezhet. Mindenesetre nem kevés pénzbe kerül sem az orvosi látogatás, sem az alapvető élelmiszerek megvásárlása.

Ezen a három tételen kívül (motorolaj, kutya táp, orvosi vizsgálat) nem is igen költök jelentős összegeket, ami lassan kezd aggasztó lenni, mert néha azon gondolkodom, hogy akkor hát miből vásároltam az előző hónapban ételt és egyéb szükséges fogyasztási cikkeket, ha tényleg a fizetésem nagy részét a kis kedvencekre költöttem.

Gondoltam arra is, hogy eladom az autót, meg mellé az összes maradék felhalmozott motorolajomat, és az árán veszek egy kisebbet, de újabbat, vagy pedig egy kicsit még spórolok és utána meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. Végtére is nincs is égetően szükségem az autóra, hiszen a városon belül tudnék BKV-zni, ami nem csak olcsóbb, de még környezettudatosabb is lenne. Vidékre szinte alig járok kocsival, amikor meg még is, azt is megtehetem vagy másokhoz becsatlakozva, vagy tömegközlekedéssel és végül is ezzel is spórolnék, hiszen az üzemanyag árak is az egekben vannak.

Ti mit tennétek a helyemben? Melyik megoldásnak van több értelme? Segítsetek, mert egy kicsit tanácstalannak érzem magam.