Kutyasétáltatás közben mindent megtanultam a napelemekről

Terkával évek óta önkéntesként segítjük a helyi kutyamenhelyt. Még a főiskola alatt kezdtünk el járni hozzájuk sétáltatásra, és ez a jó szokásunk megmaradt, bár sajnos nem tudunk olyan gyakran jönni, mint szeretnénk. Az évek alatt mindketten gazdagodtunk innen egy-egy kutyussal: az én Carlám egy szaporító telepről került a menhelyre, ahol első látásra szerelem alakult ki közöttünk, Terka Pablója pedig az M0 szélén kóborolt napokig, mire végre befogták. Mikor jövünk sétáltatni, mindig hozzuk őket is, a menhelyen mindig örömmel látják a már gazdásodott, boldog régi lakókat.

Hűvös, de napsütéses tél végi, tavasz eleji nap volt. Aggódtam is, hogy Carla még fázni fog, ezért ráadtam a kabátját, biztos, ami biztos alapon. Pablo viszont már a téli felszerelés nélkül érkezett, és büszkén, boldogan fetrengett a napon.

„Napelemes a kutya” – nevetett Terka, és megvakargatta kutyája hasát. „Egyébként nagyon sok mindent tanultam most a napelemekről.” Kérdőn néztem rá, hogy ez mégis mit jelent; ahogy útnak indultunk a falkával, belekezdett a mesélésbe.

Petivel most vették meg 2-3 hónapja saját kis házukat, mindkettejük nagy boldogságára. Mivel jól alkudtak, és alapból is jó áron találták meg a számukra legtökéletesebb otthon, maradt tartalékuk felújításra, vagy egyéb beruházásra. Peti ötletére úgy döntöttek, napelemet szereltetnek a tetőre, így lenullázhatják majd a villanyszámlájukat.

„Úgyhogy most hetek óta másról sem lehet vele beszélni” – meséli Terka mosolyogva. – „Annyira lelkes! Ez persze nagyon jó. Jövő héten már a szerelésnél tartunk, így azt is tudom, mi a csoda az a napelemes inverter.”

Elnevettem magam, és visszakérdeztem: szóval, mi is?

Hát, a napelemes inverter feladata, hogy a napelem panel által termelt egyenáramot váltóárammá alakítsa – a háztartási eszközök ugyanis ezt képesek hasznosítani. A paneleknek és az inverternek is van egy hatásfoka; előbbinél azt mérik, hogy a Nap sugarainak hány százalékát tudja árammá átalakítani, utóbbinál pedig, hogy az így létrejött egyenáramot milyen arányban konvertálja át váltóárammá.

Ez nem is hangzik olyan bonyolultan, gondoltam.

De ez még csak a feladatkör egy része. A napelemes inverter ezen kívül ellenőrzésre is szolgál. Mivel a napelemek egy nap alatt több áramot termelnek, mint amennyit a háztartás elfogyaszt, a többlet energiával két dolgot tehetünk: felszerelhetjük a rendszert akkumulátorral, amely tárolja ezt az árammennyiséget, vagy visszavezethetjük a hálózatba, ahol jóváíródik, és később, amikor alacsonyabb a napsütéses órák száma és a termelés, felhasználható, vagy kifizetésre kerül. Ezeket a folyamatokat is az inverteren tudjuk nyomon követni.

Terka szaporán, izgatottan beszélt, így nagyon kellett koncentrálnom arra, amit mesélt – Carla szerencsére nyugis volt, békésen szaglászott előttünk nem sokkal, a hosszú gyakorlásoknak köszönhetően nem kellett minden figyelmemmel rá összpontosítanom, nehogy valami butaságot csináljon.

„De ez még nem minden” – emeli fel Terka sokatmondóan az ujját. „Azt is megértettem végre, hogy hogyan működik ez az egész rendszer!”

Igazából a növények fotoszintéziséhez lehet a legegyszerűbben hasonlítani, csak itt a Nap sugaraiból elektromos áram lesz. Mindezt hogyan? Két réteg található a panelen, az egyiken elektronhiány, a másikon elektrontöbblet van. A napsugárzás hatására az elektronok a pozitív rétegre vándorolnak, és így keletkezik a korábban már említett egyenáram.

És mi a helyzet a borús napokkal, amik az évszakokon túl csökkentik a napsütéses órák számát? Megéri beruházni így is? Elraktározódik annyi áram a jó napokon, hogy elég legyen a nem éppen optimális időkre is?

Az az igazán jó hír, hogy a tévhitekkel ellentétben a napelem panelek nem csak vakító napsütésben termelnek áramot! Így azoknak is megéri, akiknél alacsonyabb az ilyen órák száma, és akkora szerencsénk van, hogy Magyarországon nagyon kedvezőek a környezeti viszonyok.

napelemes inverter

És azt hinnéd, hogy elképesztően drága egy ilyen beruházás, de ha azt nézzük, hogy mennyit spórolunk majd a rendszer telepítése után, és hogy a többlet energiáért akár pénzt is kaphatunk, akkor rögtön más fényben látod a dolgokat. És utána jártunk annak is, hogy van e valamiféle támogatás, találtunk egy nagyon jó weboldalt, ahol minden kérdésünkre megtaláltuk a választ, a napelemes invertertől kezdve a pályázati lehetőségekig.

Itt megtudtuk, hogy 0%-os kamatú hitelt lehet felvenni, lakossági támogatásként, mindössze 10% önerő szükséges hozzá, az pedig nekünk bőven megvan. A honlapon volt lehetőség visszahívást és árajánlatot is kérni, Peti inkább az előbbit választotta, ami után természetesen kaptak egy részletes tájékoztatást, majd egy előzetes árajánlatot.

Peti éppen most intézi a hitelpapírokat, jövő héten a végére érnek ennek a hacacárénak, és következhet a rendszer telepítése. Természetesen korábban sor került egy nagyon alapos, személyes felmérésre, amikor megvizsgálták a ház adottságait, mint például a tető dőlésszöge, tájolása. Ezután kaptak egy pontos, konkrét árajánlatot, aminek tudatában intézték a hitelt.

A kivitelezés után még utóellenőrzés és karbantartás is lesz, nagyon alapos cég, amire Terkáék, talán a kezdők szerencséjével, rátaláltak. Megígérte, hogy átküldi majd a weboldalt, hogy megnézhessük mi is, hátha kedvet kapunk egy ilyen környezettudatos, megújuló energiákat felhasználó beruházáshoz.

Az mindenesetre kiderült, hogy a kutyuk nem beépített napelemmel működnek, hiába volt csodás napsütés, alaposan lefáradtak a kisebb túrának is beillő séta végére.