Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a házamhoz elég nagy földterület is tartozik, így arra is van lehetőségem, hogy állatokat tartsak. Annak idején, amikor még gyerekként a családommal a fővárosban laktunk, még álmomban se gondoltam volna, hogy egyszer gazdálkodásra fogom adni a fejemet. De aztán az élet egészen meglepő dolgokat képes hozni magával, mint például a feleségemet, aki viszont vidéken nőtt föl, és az élete szerves részét képezték a különböző háziállatok. Tartottak tyúkokat, kacsákat, nyulakat, sőt, egy időben még disznót és kecskét is! Természetesen ezek mellől nem hiányozhattak az elengedhetetlen kutyák és macskák sem, valamint a különböző kártevők. Nekem még hörcsögöm sem igen lehetett, mivel amire anyukám nem volt allergiás, attól irtózott, szóval állat akkor volt a lakásban, ha berepült egy légy. Ezen kívül teljes intolerancia. Szóval nem volt könnyű feladat beleszokni, beletanulni az állattartásba, de egyrészt a nejem rengeteget segített, másrészt kiderült, hogy a település állatorvosa az egyik volt osztálytársam. Ő mondott el nekem mindent a motor jogosítvány kategóriákról – gyorsan, röviden, érthetően. Ugyanis ő ilyen vagány állatorvos, aki motorral jár ki a “betegeihez”, mert elmondása szerint így sokkal mobilisabb, nehezen megközelíthető helyekre is el tud jutni, meg aztán gyorsabb is, kisebb állatokkal hamarabb be tud érni a rendelőbe.

Amikor először láttam a hirdetését a helyi újságban, még egyáltalán nem gyanakodtam, elég gyakori neve van, bárki lehetett volna. Mindenesetre jó volt tudni, hogy van a településnek motoros állatorvosa, Mint állattartó, kimondottan megnyugtató érzés, hogy van kihez fordulni ha netán beütne a baj és gyorsan kéne segítség. Ahogy kellett is tavaly, mikor az egyik lovunk egy reggel úgy döntött, hogy nem kel fel. Hiába noszogattuk, biztattuk, ráncigáltuk, nem volt hajlandó megmozdulni. Sejtettük, hogy itt bizony komoly lehet a gond, mikor még kajával sem sikerült mozgásra bírni. Éppen szombat volt, erősen el voltunk rajta gondolkodva, hogy van-e egyáltalán reális esély arra, hogy tudjunk orvost találni, de azért adtunk a dolognak egy esélyt. Mivel az állatorvosi hirdetésen mobiltelefonszám is meg volt adva, így a feleségem azt hívta, és legnagyobb megdöbbenésünkre szinte azonnal fel is vette. Mondtuk neki, hogy mi a baj, hol lakunk, ős pedig azonnal öltözött és indult is. Mikor begurult a kapun és levette a bukósisakot, akkor derült ki, hogy igazából lassan 20 éve ismerjük egymást. Nagyon megörültünk a találkozásnak, de nem tudtunk hosszasan trécselni, hanem siettünk is hátra a lóhoz. A szemem sarkából azért még megcsodáltam a motorját, és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egy motoros jogosítvány, akkor akár együtt is motorozhatnánk a szabadidejében.

Megvizsgálta a lovunkat, és kiderült, hogy valószínűleg székrekedése van, azért étvágytalan és erőtlen. Adott neki hashajtót, és meghagyta, hogy még 24 órán át figyeljük, ha baj van, hívjuk újra. Aztán szerencsére még sikerült beszélgetni kicsit mielőtt elindult volna haza, Ebédre nem hagyta meghívni magát, mert őt is az asszony várta haza, de megbeszéltük, hogy nemsokára átjönnek vendégségbe. Megígértettem vele, hogy ha ismét találkozunk, akkor szeretnék megtudni mindent a motor jogosítvány kategóriákról – gyorsan, röviden, érthetően elmagyarázva, hogy én is megértsem a buta fejemmel. Mondta, hogy rendben van, addig is felírt az egyik nekünk adott recept hátuljára egy weboldalcímet, és javasolta, hogy nézzek utána, mert ott megtalálhatok mindent a motor jogosítvány kategóriákról – gyorsan, röviden, érthetően, pont ahogy kértem. De természetesen minden további kérdésemre igyekszik majd válaszolni, mert ő is örülne, ha lenne egy motoros társa, akivel jó időben hasíthatja az országutat. Másik kérdés, hogy a feleségeink mennyire örülnének neki, de ez még a jövő zenéje, egyelőre meg kell majd szereznem a motoros jogosítványt.