Állati fogápolás

A családommal nagyon szeretjük az állatokat. Kint az utcán is sokat találunk belőlük, bár az ilyen fajtákat annyira nem kedveljük, viszont én most inkább a rezervátumokban, állatkertekben élő állatokra gondoltam. Gyakori program emiatt, hogy elmegyünk egy-egy állatsimogatóba, természetvédelmi területekre, nemzeti parkokba. Van egy kutyánk is, aki őrzi kertes házunkat. A múltkor épp vele játszottam, amikor feltűnt, hogy milyen egészségesek a fogai. Masszívak, erősek, még a csontba se törnek bele. Arra gondoltam, bár nekem is ilyen fogsorom lehetne. Persze az ápolás náluk is fontos. Rengeteg vitamint, és speciális csontot kap, aminek a rágása segít a fogak egészséges megőrzésében.  Az embereknek is ott a fogmosás, meg az öblögetés, mégis sokszor előfordul, hogy pótolni kell mesterségesen, egy-két elhasználódott fogat. Mit tehetünk mi emberek, hogy hasonlóan jó állapotban őrizhessük meg, rágásra termett barátainkat, mint a ház őrzője?

Fontos megjegyezni, hogy az állatok általában véve nem esznek annyi cukros, édes dolgot, mint mi emberek, ez pedig sokat árt nekünk. Ezért is nagyon fontos, hogy minden nap elején és végén besétáljunk a fürdőszobába, és ott egy jó minőségű kefe és egy finom fogkrém segítségével tisztába tegyük a dolgokat. Persze az ideális az lenne, a minden étkezés után azonnal elvégezhetnénk ezt a feladatot, de mivel napközben ilyesmire nem igazáén van idő, így marad az öblögetés, meg a fogselyem, vagy az emberek többségénél a nagy semmi. pedig sokszor egy-egy rágónak is komoly haszna lenne. Ráadásul, aki elmulasztja ezeket a fogmosásokat, annak előbb utóbb fel fog tűnni, hogy embertársai kerülik őt. Sokszor nekünk fel sem tűnik saját szájszagunk, míg környezetünk számára visszataszító lehet. Ráadásul a sárga, lepedékes fogak látványa is sokakban ellenérzéseket kelt. Ez talán a kisebb baj, főleg ha valaki nem akar emberek közé menni, ugyan akkor az ápolatlanság következtében szájunk immunitása a különböző betegségekre is csökken. Ezáltal pedig nem csak fogaink sérülhetnek, de akár egy komolyabb fertőzést is összeszedhetünk. Egy idő után pedig odáig romolhatnak fogaink, hogy már hiába kezdünk el gondosodni róluk, nem tudjuk visszafordítani a helyzetet.

Ezen felül az állatvilágban a hideg, meleg ételek sem nagyon fordulnak elő. Ezzel szemben az emberek gyakran isznak hideg üdítőt a forró leves evése közben. Ez a nagy hő ingás könnyen megrepesztheti a fogzománcot, ami fogaink legkülső, és legkomolyabb, gyakorlatilag egyetlen védelmét jelenti. Ilyen esetben akár napi százszor is megmoshatjuk majd fogsorunkat, minden étkezés után, akkor is jó eséllyel ki fog lukadni a sérült fog.

Amellett, hogy a fentiekre odafigyelünk, érdemes még időnként lemenni egy szűrővizsgálatra is. Sok helyen ezeknek nincs költsége, és egy szakértő segíthet nekünk abban, hogy pontosan, hogyan tartsuk karban szánkat, illetve idejében diagnosztizálhat olyan problémákat, amik fogvesztéshez vezethetnének. Ráadásul később, ha komolyabb beavatkozásra lesz szükség, magabiztosabban megyünk majd el orvos ismerősünkhöz, hiszen tudjuk, hogy nincs mitől félnünk. A folyamatos kisebb kezelések pedig, nem csak kényelmileg, de pénzügyileg is jobban megérik, ugyanis egy fogkő levétel költségei jóval alacsonyabbak, mint egy implantátum ára.

A prevenció mellett szóló érv az is, hogy bármilyen fejlett is a technika, az utólagos pótlások már sosem lesznek olyan jók, mint eredeti társaik. Hovatovább sok macera is járhat velük. Ha például kiesik egy fog, az üresedés mellett lévő fogak elkezdenek befelé dőlni, ugyanis megszűnik a támasztás. Ez nem csak a rágásban és mosolygásban fog minket zavarni, de költségeinket is jól megemeli. Ilyenkor ugyanis helyre kell igazítani a fogak rendjét, ami fiatalkorban relatíve olcsón megoldható egy fogszabályzóval, de idősebb korban már sem az árak nem lesznek olcsók, sem a megoldások nem lesznek ilyen egyszerűek. Semmiképp nem éri meg tehát kivárni azt a pillanatot, amikor a foghullás már beáll.

Az állatok fogai tehát sokkal jobban hozzá edződnek a rájuk váró megpróbáltatásokra, és talán kevesebb káros anyaggal is találkoznak, mint az emberek szája. Ezért mindenképp figyeljünk oda fogsorunk épségére, hiszen bármilyen beavatkozás után, már az eredeti állapotot vissza nem lehet hozni, és sok kényelmetlenségtől és kiadástól kímélhetjük meg magunkat, ha odafigyelünk szánk ápoltságára.